Menu

A gyász további szakaszai: kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás és az adaptáció


Ahogy azt a korábbi részekben is olvashattuk, szakirodalmi hivatkozások mentén a gyász különböző szakaszait különböztethetjük meg egymástól. Dr. Pilling János gondolatai mentén elkezdtem kicsit részletesebben is bemutatni a gyász szakaszait. A korábbi részben az anticipációs gyász és a sokk szakaszával ismerkedhettünk meg. Ebben a részben megismerhetjük a többi szakaszt is, melyek a következők: kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás és az adaptáció.

A halálhírt követően sok ügyintézés vár a gyászolókra. Ezek a tevékenységek nagy megpróbáltatást jelentenek a család számára. A kontrollált szakasz leginkább a temetésig tart. Sokan azt gondolják, hogy a temetés utáni időszak majd magával hoz egyfajta megkönnyebbülés és megnyugvás érzést is. De valójában sajnos ez nem teljesen így van. Mert a temetésig a rengeteg intéznivaló és a rokonok jelenléte és telefonhívásai szinte teljesen „lefoglalják” a gyászolókat. Ilyenkor nagyobb eséllyel mindig van körülöttük valaki. Viszont ahogy lezajlik a temetés, a rokonok, barátok, ismerősök hazamennek és a közvetlen hozzátartozók, gyászolók sokszor szinte teljesen egyedül maradnak otthon a négy fal között a fájdalmukkal és a sok-sok marcangoló kérdéssel és az üresség érzésével.

A folyamat „következő” szakasza a tudatosulás. Ahogy azt a korábbi részben is leírtam, most is szeretném kihangsúlyozni, hogy nincsenek éles határok az egyes szakaszok között, ezek inkább összemosódva, mint egymástól erősen elválasztva jelennek meg a gyászolók életében. Sokszor az is tapasztalható, hogy a sorrendiségük is megváltozik, és ahogy újabb és újabb emlékek törnek fel bennünk, lehet, hogy egy olyan szakaszba lépünk újra vissza, amiben már korábban is jártunk. Ez nem azt jelenti, hogy bármit is rosszul csinálnánk a gyászfeldolgozás során, ez a folyamat mondhatni természetes velejárója.

A tudatosulás szakaszában valahogyan megpróbáljuk sokszor a lehetetlent és meg akarunk tenni mindent azért, hogy valahogy újra közöttünk legyen az elvesztett szerettünk. Ebben a szakaszban a gyászoló számtalanszor áttekinti magában az elvesztett szerette eddigi életútját, és sok-sok gyötrő kérdést tehet fel magának is, hogy vajon mi lett volna, ha ezt vagy azt így vagy úgy csinálja, vagy éppen nem csinálja. Próbálja megoldani és megfejteni a megfejthetetlent és sokszor átrágni magában azt, hogy mit is csinálhatott volna másképpen vagy jobban. Sokat gondol arra, hogy mit tehetne meg még most is azért, hogy a helyzetet valahogy visszacsinálja és az elvesztett személy újra közöttük lehessen.

Ilyenkor előfordul, hogy perlekedik a világgal, saját magával és igazából mindenkivel és mindennel maga körül. Haragszik az életre, a sorsra, hogy hogyan tehette ezt vele. Ebben a szakaszban nagyon gyakran megfogalmazódnak a miért én? miért pont ő? ez miért pont velem és velünk történik meg típusú kérdések. Nagyon nehéz ilyenkor azzal a gondolattal megbirkózni, hogy a nap reggel ugyanúgy felkel, este lenyugszik, és az élet hiába akarjuk, vagy nem, mégis megy tovább. Mintha semmi sem történt volna. És ez akkor már rettenetesen fáj.

A gyász feldolgozása során ebben a szakaszban rengeteg érzelem, kérdés merül fel a gyászolókban. Ezek az érzések és gondolatok sokszor teljesen elárasztják őket és a kilátástalanság, a kezdeti magány, szomorúság, harag és düh érzés után, vagy mellett megjelenhet akár az önvád, a bűntudat, vagy a félelem, tehetetlenség és még rengeteg más érzés is. Eszükbe jutnak a közösen eltöltött idők, előtörnek az emlékek és az a rengeteg mi lett volna, ha és bárcsak kezdetű mondatok, amiknek a befejezése már csak a mi gondolatunkban él tovább.

Ez a sok-sok megterhelő és fájdalmas érzés és gondolat magával hozhat egyfajta depressziós, melankolikus állapotot. Amikor talán még az is nehéz, hogy felkeljen az ember az ágyból. Viszont ahhoz, hogy tovább tudjunk „lépni” a gyász feldolgozásában, nagyon fontos, hogy meg tudjuk élni ezt a nehéz, kérdésekkel és emlékekkel is teli időszakot és ki tudjuk fejezni azokat a fájdalmas érzéseinket is, amik elő-elő törnek belőlünk, egy-egy emlék, alkalom, születésnap vagy beszélgetés kapcsán.

A folyamat során az emlékek, gondolatok és érzések átdolgozásra kerülnek. A fájdalmas emlékezés mellett megjelennek már néha a szép emlékek is és valahogyan a fájdalom és az emlékek betörésének gyakorisága és erőssége valamelyest csökkenni kezd. Ez az időszak, ami nem választható el a tudatosulástól, általában pár hónapig is eltart és hullámzó lefolyású és egyben át is vezeti a gyászolót a gyász azon szakaszába, amit adaptációnak nevezünk. Ez a szakasz sem választható el teljesen a korábbi két szakasztól. Ebben az időszakban már nemcsak a fájdalmas emlékek jelennek meg, hanem a jövő gondolata is és a szép emlékek is. Valahogy a több hónapja tartó gyászfolyamat után elkezd megerősödni a gyászolóban az az érzés, hogy tovább fog tudni élni a veszteség után is.

Sokan úgy gondolják, hogy azzal, hogy valaki a gyász folyamat végére ér, az azt is jelenti, hogy az elvesztett szerettüket már nem is szeretik tovább. De ez nem így van. Az elvesztett szeretett személy iránti szeretet mindvégig meg fog maradni a szívünkben, úgy, hogy az érzések közben emlékké szövődnek. Úgy tartja nyilván a szakirodalom, hogy akkor tekinthető „feldolgozottnak” a gyász, amikor az egyén már anélkül is tud örülni az élet szépségeinek, hogy bűntudata lenne ezért, és mellette már nem a gyász és a vesztesége van az életének középpontjában, hanem a célok és az élet folytatása. Bűntudat nélkül tud már örülni annak, hogy ő él. Ez természetesen egy folyamat, amiben sokat segíthetnek a családtagok, a rokonok, a barátok egy olyan közeg megteremtésével, ahol az érzések kimondhatóvá és megélhetővé válnak.

Sokszor előfordul azonban az is, hogy a gyászolók nem szeretnék egymást már a családban jobban terhelni a fájdalmukkal, veszteségükkel. Tartják magukban vagy a többi családtagban az erőt, mert nem tehetnek mást, de ők azt nem tudják otthon kifejezni, vagy nem is akarják. Holott nekik is szükségük lenne arra, hogy ugyanúgy meg tudják élni érzéseiket. A gyásszal járó érzések kifejezését, kimondhatóvá tételét teszik lehetővé az önsegítő gyászfeldolgozó csoportok, amelyek működéséről a következő részben részletesebben is írok.

A cikk írója Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető és képzésben lévő családterapeuta.

Címkék: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial